A FÉNY ÉS ÁRNYÉK PILLANATAI..../a fényképeim és grafikáim margójára/

Ezek a fotók, /-apró villanásaim, tájakra, állatokra, szép vidékekre-/ talán a tisztaságuknál fogva képesek megsejtetni valamit abból a csodából, amit a hétköznapi szemlélő számára nem mindig mutat meg, sokszor elrejt, de most megmutja a csodát...


                faunnorablas.jpg

AZ OLDALON SZEREPLŐ FOTÓK SAJÁT KÉSZÍTÉSŰEK, IGYEKEZTEM A TÉMAKÖRÖKKEL KAPCSOLATOS SZITUÁCIÓKAT MEGFELELŐEN ILLUSZTRÁLNI VELÜK.


                        KÉPALKOTÁS  -  TÉRALAKÍTÁS

Mindig  úgy  komponáljunk,  hogy  a  képalkotásban  részt  vevő  minden  képelem   tudatosan  kerüljön  a  helyére  és  valóban  formálja,  alakítsa  képünket.  A  "tér formálás",  átformálása  kapcsán  megmutatok  néhány  variációt.   Az   első  fotón  a  Faun   és  az  emberek   harcából  kevés  látható,  már  a  szobor  elhelyezkedése  és  a  kevés  tér  kapcsán  is,  mivel  az  elrabolt  nővel  ugrani  készülő  mitikus  lénynek   az  ugráshoz  készüléshez  nincs  elég  tere.


            1272960852_41.jpg


A  második  fotón  már  jobban  látszik  és  több  dinamika  érzékelhető  ebből  a  gigászi  harcból,  ennek  eléréséhez  viszont  egy  másik  beállításra,  egy  új  kompozícióra  volt  szükség.  Ezt  egy  újszögből  és  az  úgynevezett     alsó beállításból  értük  el.  Ezt nevezik  különböző  szakzsargonban...  békaperspektíva, vakond  pozició, egér szemszög,  stb.


            harcban_.jpg


De  akár  egy teljesen más,  egyéni  fotót  is  létrehozhatunk, úgy  hogy  egy  új  mondanivalót,  gondolatot  adunk  a  képnek. Ezt  egy  vágással, nagyítással  és  akár  még  a  fekete-fehér  fotók  művészi  hatásával  is  ötvözhetjük.  A  fekete-fehér  képek  kapcsán  mindjárt  megragadva  az  alkalmat  megemlíteném  annak  hatásait  is,  drámaibbá teszi a képi hatást, az időtlenség érzetét keltheti, mélyebbé és emocionálisabbá /érzelmesebbé/ formálhatja a  képünket,  élesebb, tisztább benyomást kelthet, tökéletes kivitelezés mellett művészi alkotásnak láttatja a képünket.


A  MONDANIVALÓNK  MEGVILÁGÍTÁSA


    fenyarnyekmegvil.jpg


A  megfelelő  világítás  elősegíti  az  éppen  aktuális  mondanivalónk  valós értékét,  kifejezését.  Ezért  igen  fontos, hogy  ha  a  témánk  és  a  szitúáció  engedi,  mindig  a  gomb  megnyomása  előtt  gondoljuk át,  hogy  az  éppen  adott  megvilágítás  elősegíti-e  a  képünk  tökéletes  megformálását,  a  képi  hatást, mondanivalót.  A  sajátos  hangulatok  visszaadásához  keresnünk  kell  a  megfelelő  helyszíneket,  mivel  ezeknek  is  mint  mindennek  megvan  a  maguk  külön  hangulata  varázsa.   Minden  esetben más  és  más  megoldás  vezet  a  megvalósuláshoz  a  célunkhoz,  a  saját  egyéni  művünkhöz.


    temlomfenyei.jpg


A  fotón  látható  templom  plasztikáját,  dinamikus  vonalait,  térbeliségét  az  egész  jellegét,  csak  szórt  fényben   lehetett  visszaadni.  Az  erőtejles  vonásokból,  az  osszlopokból  és  a  dombormű  jellegét  a  mély  árnyékok  fokozottan  hangsúlyozzák.  A  díszítmények  monumentális  rajza  más  megvilágításban  nem  érvényesült  volna.




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 1
Heti: 28
Havi: 166
Össz.: 167 867

Látogatottság növelés
Oldal: EGYÉNISÉGÜNK KIFEJEZÉSE
A FÉNY ÉS ÁRNYÉK PILLANATAI..../a fényképeim és grafikáim margójára/ - © 2008 - 2024 - ktgrafika-ktfoto.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »